Története
A honfoglalásig
A település területén az 1. század előtt kelta eraviszkuszok éltek, akár a közeli kelta Aking (Aquincum területén, pl. a Szent Gellért hegyén), akiket a rómaiak hódítottak meg. A telep (castrum) fejlődése a 2.-3. században, Pannónia útjainak kiépítésével indult meg. A 4. és 5. században különféle barbár törzsek (kvádok, szarmaták, hunok, germán gótok, osztrogótok, majd longobárdok és gepidák) támadásainak eredményeképp a területet éhínség és pestis pusztította, és az itteni települések a népvándorlások következtében egészen a 6. századig eltűnnek. Ezt követően az avarok telepedtek le, akiknek uralma egészen a honfoglalásig (896) tartott.
A középkorban
Törökbálint nevét Török Bálintról kaphatta, aki a 16. században valószínűleg a csiki völgyre (ld. Csiki hegyek Budaörs felett) néző hegyre épített egy várat. Vagyonát és hatalmát úgy szerezte, hogy - mint annyian mások - mindig próbált a megfelelő uralkodó oldalára állni, és így az ország egyik leghatalmasabb urává vált; életét mégis az isztambuli Héttoronyban fejezte be, az 1550-es években. Sajnos, az 1541–1686 közötti török uralom majdnem minden múltra vonatkozó írást, épületet megsemmisített.
Törökbálint a török uralom után a jezsuiták tulajdonába került (1693), 16. században a katalán Loyolai Szent Ignác katonatiszt által alapított katolikus szerzetesrend nagy erőkkel látott neki az ország - főleg a magyarországi közép és felsőfokú oktatás - újjáépítéséhez. Az elnéptelenedett vidékre először rácok (keresztény délszlávok: horvátok, katolizált szerbek, dalmátok, sokácok), majd a Fekete-erdő környékéről alemán ("sváb") telepesek (németek) érkeztek, és a német anyanyelvű lakosság hamarosan meghaladta a szlávok létszámát. Ekkoriban (1699) épült újjá a falu barokk stílusú temploma a 15-16. századi gótikus templom maradványaira. A jezsuiták rendjük feloszlatásáig, 1773-ig birtokolták a települést. Ekkorra a lakosság 160-ról 31-re csökkent, többek között azért, mivel a helyiek adójára két vármegye is igényt formált.
A 18. században
A jezsuita rend feloszlatása után Mária Terézia királynő Majláth József a középkori erdélyi oláh családból származó királyi kamarai tanácsosnak adományozta a falut, aki lelkesen nekiállt szépítésének. Sajnos, fia nem volt méltó hozzá, mivel apja halála után pénzzavarainak köszönhetően a falut hamarosan elzálogosította, így az a délszláv (Festetić) származású Festetics (kiejtése: Fesztetics) család tulajdonába került, amelynek legismertebb birtoka a keszthelyi barokk kastély. Festetics Ágoston helyreállíttatta a kastélyt és a templomot és mintaszerűen gazdálkodott, iskolaépítéssel is segítette a községet, és a mágnás család jelenlétével „úri fényt” is kölcsönöztek neki. Kegyúri kötelességeit dicséretesen elköltözése után sem hanyagolta el.
Leírás a településről a 18. század végén:
"TÖRÖK BÁLINT: Gross Turbal. Német, és rátz falu Pest Várm. Sokkal nevezetesebb hely vala, midőn Építtetője itten múlatozott, a’ ki melly különösen kedvellette vala e’ helyet, tulajdon nevének költsönözése által eléggé nyilvánitotta; mostani földes Ura Gr. Majláth Uraság, lakosai katolikusok, fekszik n. k. Promontóriumhoz 1/2, n. ny. Biához 1, d. Tétényhez fél órányira; földgye 3 nyomásbéli, bort, és gabonát leginkább terem, erdeje nagy, szép újj űltetett szőleje van, piatza Budán."
A 19. században
A település fejlődését segítette az 1884-ben átadott Budapest – Újszőny közötti 1-es számú vasútvonal. A település a század végére nyaralóhellyé vált, helyi omnibusz- és bérkocsi járatai voltak. A sváb és a rác lakosság jól megfért egymással, eltérő szokásaik, egyházi és iskolai viszonyaik ellenére. A 20. század elejére a rácok beleolvadtak a német lakosságba. Lassan a magyar nyelv is terjedni kezdett, egyre többen iskoláztatták gyermekeiket magyar nyelvű iskolákban.
A 20. században
1900 őszétől a település neve Török-Bálint helyett hivatalosan is Törökbálint lett. A népesség elérte a háromezret, és a falu jó levegője miatt népszerű üdülőhellyé vált. Budapest közelsége egyre inkább érezhető, 1912-ben megindult a HÉV, eredetileg a budapesti Gellért térig, majd csak a Móricz Zsigmond körtérig, végül az M7-es autópálya építése miatt 1963-ban megszűnt. A főúri kastély tüdőbeteg szanatóriummá alakult, a faluban fiú- és leányiskola is működött, zenekarok és színjátszó csoportok, mozi szórakoztatták az itt élőket.
Az idilli képnek a második világháború vetett véget. A háború után megindult a kitelepítés, és 1946-ban a sváb (német anyanyelvű) polgárok többségét kitelepítették, összesen 2143 embert. Helyükre az Alföldről és a határokon túlról (székelyek) érkeztek betelepülők, ami az addig homogén, közös történelemmel rendelkező lakosságot felváltotta egy heterogén népességgel, amelyen belül a svábok mint kisebbség szerepelnek.
Forrás Wikipedia